BARTÓK ÉS KODÁLY HARMÓNIAVILÁGA

Néhány szót a könyv keletkezéséről. 1973 tavaszán a Zenemű­kiadó Vállalat azzal a tervvel jelentkezett, hogy készítsem elő új kiadásra első Bartók kötetemet (teljes címén: BARTÓK STÍLUSA a „Kétzongorás-ütőhangszeres szonáta" és a „Zene húros-, ütőhang­szerekre és celestára" tükrében). A könyv a negyvenes évek végén íródott; előbb sokszorosított formában, majd 1955-ben a Zenemű­kiadó gondozásában látott napvilágot. A kérdés, amivel szemben­találtam magamat: vajon negyedszázaddal a tanulmány első meg­fogalmazása után hogyan nyúlnék a témához?

Magát az alapkoncepciót érintetlenül hagytam; a kötet továbbra is a Bartókra vonatkozó alapkutatásaimat tartalmazza. Megtar­tottam, ahol csak lehetett, a korábbi tanulmány mintapéldáit és az illusztrációs anyagot a fenti két alkotás: a Kétzongorás-ütős szonáta és a Húros-ütőhangszeres zene köré csoportosítottam.— A vizsgálódást azonban kiterjesztettem három irányban. Egyfelől a bartóki hang­rendszer „előtörténetére", azzal a szándékkal, hogy a strukturális jellegű elemzést szervesen kiegészítsem a zenei anyag történeti elem­zésével. Másodszor, nagyobb figyelmet szenteltem azoknak a nép­zenei hatásoknak, amelyek az új magyar zene kialakulásához vezet­tek. Harmadszor: a döntő és talán legváratlanabb fordulatot ebben a munkában az a felismerés jelentette, hogy Bartók és Kodály — stí­lusuk látszólagos különbözősége mellett is — egy nyelvet beszél, és ma már a Bartók-kutatás nem folytatható a Kodály-kutatás eredményei nélkül, így a könyv címében is megújult: „Bartók és Kodály harmó­niavilága".